A gyermektelenség okozta válságban vannak pillanatok, mikor jól esik beszélni az érzésekről egy kívülállónak, egy barátnak. Azonban sokszor csak azok értik meg igazán min mész keresztül, akik maguk is átéltek ilyesmit. Mindenki másnak van a tarsolyában valami jó tanács, és sokszor olyan visszajelzéseket lehet hallani, amiből indirekt módon mégiscsak az derül ki, hogy az egész te hibád: „pszichés oka van, túl görcsösen akarod, nem táplálkozol egészségesen, miért nem sportolsz? , gondoltál már a párterápiára?”. Így aztán a saját magunk hibáztatása, és az ebből eredő törekvés önmagunk tökéletesítése soha nem érne véget… Pedig nincs olyan, hogy valaki tökéletesen készen áll az anyaságra. Minden törekvés ellenére lehetséges, hogy rajtunk kívül álló okok miatt nem jön össze a gyerek. Nagyon könnyű tapintatlannak lenni, ha valaki nincs tisztában ezekkel a gyötrelmekkel. Nem igazán lehet jól vagy jókor bejelenteni egy várandósságot, nehéz olyan mondatokat fogalmazni, amik nem fájóak. Nagyon nagy empátiára van szüksége a nőnek, aki évek óta sikertelenül küzd a gyermekért. Nem segít a biztatás, nem segít a nyugtatás, nem segít, ha az elengedéssel meg a spiritualitással hozakodnak elő. Csakis az együttérzés.